Szilágysomlyó
Szilágysomlyó templom
Az 1729 és 1736 közt épült templom mennyezetét gyönyörű, szinte az eredeti színekben megőrződött, Pataki János asztalosmester által 1737-ben készített kazetták díszítik.
A Szilágysomlyón a katolikusok mellett mindig kisebbségben levő reformátusoknak még Bethlen Gábor adományozott telket templomépítésre, valamint rendeletben biztosította a pap járandóságát. A XVII. századi kis templomot az osztrákok pusztították el a Rákoczi féle szabadságharc idején, mert a kurucok szétverték az itteni császári helyőrséget. A templom az építése utáni években még folyamatosan változik, cserélik a zsindelytetőzetet, erős fatornyot építenek hozzá. Valójában csak az 1760-as évekre fejeződik be teljesen a templom építése. A stílusában a korhoz híven barokkos, de egyedi jegyeket is hordoz magán. Az 1700-as évek végén szebenből hoznak orgonát. 1815-ben kőtornyot építenek a templomnak.